Subicz István
Az életem tipikusnak, vagy épp különlegesnek is mondható – de mindenképp tanulságos!
Műszaki (főiskolai - KANDÓ) tanulmányaim, majd a kelet és a nyugat határán eltöltött 5 éves kiküldetés (Berlin, "Hauptstadt der DDR") után, kezdetben erősen "technokrata" vezetőként több, mint 20 éve csak emberek fejlesztésével; kommunikációval, személyiség-, és szervezet fejlesztéssel foglalkozom - igen szívesen.
Annak a generációnak vagyok tagja, amely:
-
lángoló lelkű ifjúként még “úttörő”nyakkendővel díszítette büszkén dagadó keblét, amikor nagy vezér”ünk” előtt végigsétálhatott a dísztribün előtt.
-
fogalmi rendszerében a “pénz” fogalmához kizárólag a “fizetés”, ahhoz pedig az “állás” rögzült.
-
számára a legfontosabb érték a munka által létrehozott eredmény.
-
boldog tudatlanságában azzal itatták át, hogy majd az állam, a rendszer gondoskodik róla és szeretteiről – idős korában is.
-
szülei a tizenéves vállalkozói múltja után és annak kétségbevonhatatlan eredményei ellenére is kimondva-kimondatlanul azzal a kérdéssel fekszenek-kelnek: “Mikor lesz már egy rendes állása”?
-
szülei furfangos ravaszkodásnak, legjobb esetben is álságos ügyeskedésnek vélik a “vállalkozás” világát, és mindazt, ami oda tartozik (befektetés, hozam, finanszírozás, …) és ma is az “OTP”-be (hisz az a "hivatalos" - mintha nem is egy magánszemélycége lenne!!) viszik a pénzt “biztonságba”, meg “fialni” – és örülnek az egy számjegyű (de “biztos”!?) kamatnak.
-
naponta megéli a “gondoskodnak Rólad”-ról a “gyerekeid életét is Neked kell anyagilag előkészítened, amellett, hogy öregkori életedről is magadnak kell gondoskodnod!” váltás következményeit.
-
közül néhányan az MLM (furfangos ravaszság!), mások az Internet lehetőségeiből (ördögfattya találmány!) profitálva válhattak akár "pillanatok alatt" (szinte) felfoghatatlanul "kő"gazdaggá ...
-
életében több változást élt át, mint bármely korábbi generáció; sokkal több terhet kell viselnie, mint apáinak.
Több, mint 20 éve dolgoztam (kis)vállalati, független tanácsadóként, amikor 2012 telének végén egy éjjel (2 óra körül) “elütött a hajnali gyors”, azaz ért egy (szerencsére könnyebb) szélütés, egy agyvérzés. Este 6 után(!) kerültem az intenzívre, ennek eredménye egy év betegállomány és leszázalékolás lett. Erre nem lehet “felkészülni”, sem tartalékunk, sem passzív jövedelmünk, de még csak egy biztosításom sem volt! Sőt, csak én kerestem, hiszen két kicsi gyerek mellett-után a feleségemnek esélye sem volt állást találni!
Több, mint 1/2 év után mondta egyszer a gyógytornász (rádöbbentve valós helyzetemre, áldom érte örökké!): “István, ne legyen türelmetlen! Hiszen TÚLÉLTE!”
Igen lassan állt össze a mozaik: egy évvel később, másokkal beszélgetéséből fogtam fel, hogy mit érezhetett a feleségem, amikor – egy évvel édesapja búcsúztatása után – az intenzív ágyon látott engem, vagy amikor hazavitt és a falhoz tapadva, csúsz-másztam be a házba (bent pedig járókerettel tévelyegtem) – mert a fél oldalam /szerencsére-áldásként/ nem bénult, “csak” érintett lett és az egyensúlyozási képességem egy részét “hagytam el”, valahol.
“Második születésnapom” így február 29 lett, és következett egy kemény év: “Ki vagyok én? Mi az életem célja? Kinek kellek? Miből-, és hogyan éljünk?"
Az első tapasztalat az volt, hogy bár akármit
elvállaltam volna már, de nemhogy állást, de a beadott állás pályázataimra általában választ sem(!) kaptam.
A második a sikertelenség …
Két lehetőség közül kellett választanunk:
-
beállítani úgy az életünket, hogy a költségeink ne haladják meg az egy táppénzt (ez, akkor 75 eFt/hó volt – két kiskorú gyermekkel!), majd találni két állást és megpróbálni felépíteni egy új életet - lassacskán, kezdetben vegetálva, majd, talán fejlődve.
-
menni, próbálkozni, folytatni (újra építeni) a (egy) saját vállalkozást, erőltetni a munkát - kockáztatni (mint azelőtt, remélve, hogy nem lesz újra ugyanaz a következménye).
Vegyes megoldás lett az eredmény: A feleségem elhelyezkedett, majd én is "kaptam" munkát - kérész életű megoldás volt: a "segítő" munkaadó rövid úton kirúgott, miután rájött: nem vagyok 100% munkaképes és "bólogató János" sem. “Kivetett a mókuskerék” – és, tudod, hálás vagyok érte!
A sorsunk oly nehézzé vált, hogy a párom nem is bírta el - más utat választott.
Saját vállalkozást kell építenem - szerencsére ez az életem.
A szakmáról:
Számítástechnikát végeztem, majd az emberekkel foglalkozás területe bűvölt el. Így hoztam el Magyarországra a Salesmasters értékesítő-, majd a Crestcom vezetői hatékonyság fejlesztési programokat; később részt vettem egy brilliáns, személyiség vizsgálati megoldás (Innermetrix) piaci bevezetésében. Mindhárom az embert, a személy(isége)t állította a középpontba; az emberek egymással való kapcsolatát, ezen keresztül támogatva vállalkozások működését, eredményességét, hatékonyságát.
Ezt követően Coachingot tanultam, műveltem, majd ránkszakadt a "válság" és a fentiek. Ezért tértem vissza az alapokhoz, a belső vágyaimhoz és ezért a hitvallásom az értékesítési területtel kapcsolatban:
AZ ÉRTÉKESÍTÉSRŐL:
Ha ÉRTÉKESÍTŐ vagy, akkor az a dolgod, hogy feltárd, hogy:
-
Az általad javasolt megoldás megfelelő-e az ügyfél számára - szakmailag, tartalmilag?
-
Több értéket adsz-e neki, mint amit elvársz tőle cserében? Megfelelő-e a megoldás az ő számára?
-
Képes arra, hogy alkalmazza? "Megfelelő"-e ő a megoldás számára?
Ha a fenti kérdésekre a válasz: IGEN, akkor nincs választási lehetőséged! EL KELL ADNOD neki:
-
az ő érdekében, (különben megkárosítod!)
-
a magad érdekében, (az önbecsülésed látja kárát)
-
a családod érdekében, (megélhetés)
-
a céged érdekében, (Te hozod a bevételt, a friss pénzt) és
-
a szakmád becsülete érdekében.
Ha nem így teszel (pld.: hiányos a felkészültséged, vagy nem elég jó a beállítottságod), úgy kárt okozol, akkor irgalmatlan pusztítást végzel (hiszen, utólag, az EGO-d védelme érdekében, könnyen lehet, hogy még önmagadat is be fogod csapni! Önvédelem - megérthető, de nem elfogadható!).
Elismerem, kemény szavak ezek - ám, több, mint 25 év szakmai tapasztalata alapján van jogom hozzá! Nem véletlenül érdemeltem ki Kelet-Európában egyedüliként az értékesítők OSCAR díját!
A VEZETÉSRŐL:
Nem mondhatok mást, mint Hal Krause hitvallását, amit (több, mint 20 éve) én ültettem át "magyarrá":
Jó, hogy itt vagy!
Együtt többre jutunk.